_optimized.jpg)
Hazugságra lettünk programozva. A családrendszerben és egyéb társadalmi rendszerekben is. A gyerekeinket is erre programozzuk, tisztelet a kivételnek. És ez olyan jól sikerült, hogyha valamiről/valakiről kiderül az igazság, akkor kiakadunk, sőt meg is haragszunk. Illúziókba menekülünk - akár spirituális elméletekbe is -, hogy ne kelljen szembenézni azzal, ami VAN.
Megmagyarázzuk a megszokott, jól csengő elméleteinkkel, szokásainkkal, mintáinkkal, amik biztonságot nyújtanak és ahova elbújhatunk az igazság elől. Megjátszuk magunkat, nehogy konfliktus legyen és nehogy kiderüljön, kik is vagyunk valójában. Eláruljuk a belső gyermekünket, hogy megkapjuk azt a morzsányi szeretetet, amiért mindig is küzdeni kellett és amiről azt hittük, hogy alanyi jogon nem jár. Menekülünk a fájdalmunk elől, nehogy szembe kelljen nézni a veszteséggel. Csináljuk akkor is, amikor régesrég le kellett volna zárni. Rohanunk, ahelyett hogy komolyan vennénk a testünk jelzéseit és megpihennénk. Mások elvárásának akarunk megfelelni, akkor is, ha semmi köze hozzánk.
Ezzel a hazugsággal ülünk oda az ünnepi asztalhoz is. Az ajándékok, a kifelé mutatott látszat, a menekülés, a spirituális elméletek, a megfelelési kényszerek nem fogják feloldani azt, amit ÉRZÜNK. Ahhoz szembe kellene nézni azzal, ami VAN, akkor is, ha fájdalmas a szembesülés. És aztán türelemmel, alázattal elkezdeni dolgozni vele.
SzB
Az oldal teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Az írások csak pontos hivatkozással és szerzői névvel terjeszthetők.