Kicsit könnyebbé válik a tér ⯑

Kicsit könnyebbé válik a tér ⯑

Magyar idő szerint ma reggel 8:33 órakor Mars eléri a Bak nulladik fokát, a Téli napforduló pontját. Őt követi majd a Nap december 21-én, a Vénusz december 24-én, Merkúr pedig csak január 1-én és ahogy Mars, úgy ők is áthaladnak előtte a Halak jegyének legvégén haladó, korszakzárást szimbolizáló Szaturnusz - Neptunusz együttállással alkotott ún. tanító fényszögkapcsolaton.
Mars azzal, hogy eléri a legmélyebb sötétséget, egyfajta reményt is ébreszt bennünk, hogy hamarosan átfordulunk, addig is kitartást mindenkinek. ☺️ Ahogy a tegnapi írás alatt több hozzászólásra is válaszolva jeleztem, a térben még hetekig is eltarthat ez a fajta neptuni ködösség, káosz, fáradtság, elmúlás, csalódottság, fásultság, szenvedés, áldozatiság, szétesés stb. érzése, ezért nagyon fontos lenne megállni és pihenni.
 
Nehéz most tisztán látni.
 
Tudatosan figyeljünk arra, hogy ne meneküljünk függőségekbe, illúziókba, akkor sem, ha jól csengő spirituális elméletek mögé vannak rejtve, mert ezeknek általában csalódás a vége, a neptuni köd később száll majd fel és ezért később van a szembesülés is.
 
Mars ugyan szép lassan kikeveredik a köd fogságából, de a Nap mégcsak a héten lép bele, majd követi a Vénusz és a Merkúr is.
 
Feljebb felsoroltam azokat a dátumokat, amik már az átfordulást szimbolizálják, addig is türelem, kitartás, jelenlét, pihenés, határtartás szükséges ahhoz, hogy ne a szenvedést és a megszokott áldozatiságot ismételjük. Mars a Bak jegyében segíti már, hogy tisztábban lássuk azokat a célokat, amik reálisak, akkor is, ha ellentmondanak az illúzióinknak.
 
SzB
 
✨✨✨
Kedves Mindenki, privát kérdésekre válaszolva ahogy már megszokhattátok, az idei naptári esztendő végén is készíteni fogok egy rövid videót, ami a 2026-os esztendő főbb csillagüzeneteiről szól.
Jövő évi programokra továbbra is a honlapom időpontfoglalási felületén lehet jelentkezni, hamarosan fogok kiírni újakat:
 
✨Az oldal teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Az írások csak pontos hivatkozással és szerzői névvel terjeszthetők.✨

https://www.szantobrigitta.hu/

szantobrigittaholisztika@gmail.com

Az asztrozófiai elemzés nem minősül egészségügyi szakképesítéshez kötött pszichoterápiás gyakorlatnak, vagy terápiás tanácsadásnak, illetve nem minősül gyógyító vagy természetgyógyászati tevékenységnek.

Adatkezelési szabályzat

<->