A politika úgy működik, mint egy nagy család (haladóknak)

A politika úgy működik, mint egy nagy család (haladóknak)

Ugyanazokkal a mintákkal, sérülésekkel, traumákkal, játszmákkal stb. működik, mint a kis család, csak nagyban. Ott van Apa, Anya, a testvérek és ott van a múlt is, a korábbi felmenők lenyomata, ami tudattalanul irányít.
Az április 12-i magyarországi választások kapcsán sokak sokféle nézőponttal akarnak segíteni, vagy épp eltéríteni/megvezetni, még azok a bölcsek is, akik ugyancsak a saját apa, anya, testvér stb. képüket vetítik ránk öntudatlanul, miközben ideológiába csomagolják azt és még csak észre sem veszik. ☺️
Már írtam korábban erről, de most megpróbálom még érthetőbben leírni, kérlek lassan, akár többször is olvasd el és érlelgesd magadban.
 
Vezetőt az apaképed - ritkábban az anyaképed - alapján választasz. Elsősorban az apához fűződő mintád befolyásolja ezt. Amikor az apához fűződő működés/viszony sérült - márpedig sok-sok generáció apamintája sérült -, a vezetőről kialakított kép is azzá válik.
 
NE A HIÁNYT KERESD! Ne azt a hiányt keresd, amit apád nem adott meg. Ne azt keresd, aki helyetted majd kívülről megoldja az életed. Aki megvéd a belső - külső vélt vagy valós ellenségtől. Aki magához ölel, ha félsz.
 
Amíg ezt keresed, addig az apaseb irányít és olyan vezetőt választasz, akiről azt hiszed, hogy pótolja az apádat. Addig sérült kisfiúként/kislányként működsz a párkapcsolatban, a barátságokban, a közösségekben, de az április 12-i szavazás idején is. ⯑
 
Az apaképed - ritkábban az anyaképed - határozza meg, milyen vezetői mintával szimpatizálsz. A hiány, a bántalmazás, a méltatlan gyermekkor, a hazugságok stb. megszokássá válnak és ránk nőnek, mint egy megkopott kabát. Olyan partnerekhez, baráthoz, vezetőhöz vonzódunk, aki mellett újra átélhetjük a hozott érzéseket, a félelmet, a hiányt, aki azzal a hiánnyal tud manipulálni, hogy pl. védelemre szorulunk. ☺️
 
Amíg az apaseb/anyaseb irányít, nem azt látod és nem azt választod, amire szükséged van, vagy ami kivezet ebből, hanem ami ismerős, akkor is, ha ugyanahhoz a szenvedéshez vezet.
 
SzB
 
✨Az oldal teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Az írások csak pontos hivatkozással és szerzői névvel terjeszthetők.✨
Köszönöm, ha tiszteletben tartod!

https://www.szantobrigitta.hu/

szantobrigittaholisztika@gmail.com

Az asztrozófiai elemzés nem minősül egészségügyi szakképesítéshez kötött pszichoterápiás gyakorlatnak, vagy terápiás tanácsadásnak, illetve nem minősül gyógyító vagy természetgyógyászati tevékenységnek.

Adatkezelési szabályzat

<->