"Mamahotel" és társai, avagy a kapcsolati függőségek gyökere

"Mamahotel" és társai, avagy a kapcsolati függőségek gyökere

Aki nem tanult meg leválni a szüleiről, vélhetően nem tanul meg leválni a gyerekeiről sem és egyéb emberi kapcsolatait is FÜGGŐSÉGI VISZONYOKRA építi.

Jelenkorunk egyik nagyon sokakat érintő jelensége, a KAPCSOLATI FÜGGŐSÉG, ami olykor olyan méreteket ölt, hogy átcsap nárcisztikus kontroll - mániába, manipulációba, szimbiózisba, melyből külső segítség nélkül nagyon nehéz kitörni. 

Álláspontom szerint az a legnagyobb probléma, hogy felnőtt (?) TÖBB olyan generáció, akiknél ez a "fojtogató kötés" adja a kapcsolódás gyökerét, hisz a szülők MINDENT elkövetnek a gyerekeikért, helyettük MINDENT megcsinálnak, helyettük MINDENT megvesznek, helyettük MINDENT megoldanak, a 20-30-40, olykor 50-60 éves "gyermek" pedig NEM KÉPES ÖNÁLLÓVÁ VÁLNI, NEM KÉPES ANYAGILAG - LELKILEG - SZELLEMILEG LEVÁLNI a szülőről, ezzel pedig képtelen megismerni önmaga képességeit, erejét, határait stb., ÖNÁLLÓAN ÉLETKÉPTELENNÉ VÁLIK.

Ezeket a felnőtt "gyerekeket" amikor krízis helyzet éri, márpedig a valószínűségszámítás alapján fogja, nem lesznek képesek önállóan megOLDANI azt, hanem továbbra is a biztonságot jelentő szülőkre támaszodva SZíVJÁK EGYMÁS VÉRÉT. A szülők pedig ugyancsak a felnőtt "gyerekekbe" kapaszkodnak, hisz addig sem kell szembenézniük elb@szott választásaikkal, kiüresedett párkapcsolatukkal, lejárt idejű élethelyzeteikkel.

Ezek a felnőtt "gyerekek" pedig hasonlóan "torzult", szimbiotikus - függőségi kapcsolatokat fognak létrehozni, hisz ez volt a mintájuk, ezt az örökséget örökítik tovább.

Álláspontom szerint nagyon komoly méreteket ölt már ez a jelenség, tulajdonképp társadalmi szinten jelen van és az a szomorú, hogy a szülők nem veszik észre, hogy ezzel a "gyermekeik" életét nehezítik - keserítik meg.

A SZERETET NEM EZ. A SZERETET ELENGEDŐ - MEGENGEDŐ - ÖNÁLLÓ - FÜGGETLEN, SZABADON SZÁRNYALÓ, AZ ÁGAT BIZTOSíTJA, AMIRE BÁRMIKOR VISSZA LEHET TÉRNI, DE NINCS BENN FÜGGÉS ÉS ELVÁRÁS.

AKIK NEM TANULNAK MEG ÖNÁLLÓN - MÁSOKTÓL FÜGGETLENÜL LÉTEZNI - ÖNÁLLÓAN MŰKÖDNI, EGÉSZ ÉLETÜKBEN FÜGGŐSÉGI KAPCSOLATOK HÁLÓJÁBAN SZENVEDIK VÉGIG AZ ÉLETÜKET. Benn maradnak olyan helyzetekben, olyan szituációkban, olyan kapcsolatokban, melyek méltatlanok, bántalmazók, lehúzók, alantasak, mert nem tanultak meg önállóan élni, létezni, működni.

Minden hozott mintát meg lehet törni, de ehhez szembe kell nézni a saját örökségünkkel, és a kötések, fogságok, függőségek hálójából szép lassan kitörni. Persze látszólag könnyebb benn lakni a "mamahotelban", de hosszútávon sokkal nagyobb károkat okoz, mint amit valaha is gondoltunk. A társadalmi következményei már látszódnak ....

Kép forrása: https://hu.pinterest.com/pin/858358010243534185/

SzB

https://www.szantobrigitta.hu/

szantobrigittaholisztika@gmail.com

Az asztrozófiai elemzés nem minősül egészségügyi szakképesítéshez kötött pszichoterápiás gyakorlatnak, vagy terápiás tanácsadásnak, illetve nem minősül gyógyító vagy természetgyógyászati tevékenységnek.

Adatkezelési szabályzat

<->