Függetlennek lenni azt jelenti, hogy le tudok válni anyagilag - lelkileg - szellemileg mindenről és mindenkiről, beleértve a szüleimet, gyerekeimet, barátaimat, tanítóimat, egyéb emberi kapcsolataimat is. Testileg - lelkileg - szellemileg képessé válok másoktól FÜGGETLENÜL cselekedni - gondolkodni - hinni - érezni stb., még akkor is, ha ez másoknak NEM TETSZIK.
Aki azért nem tesz meg dolgokat, mert attól fél, hogy akkor nem szeretik, nem független, hanem a másik ember rab-szolgája, a másik ember befolyása alatt áll. Amíg befolyás alatt állunk, legyen szó a vér szerinti családunkról, vagy egyéb emberi kapcsolatunkról, addig FÜGGÜNK A MÁSIK VÉLEMÉNYÉTŐL - ÉRZÉSÉTŐL - GONDOLKODÁSÁTÓL - ÉRDEKEITŐL - ÉLETÉTŐL.
Függetlennek lenni hatalmas felelősség, azt tapasztalom, hogy sokan azért nem merik felvállalni, mert nem akarnak önmagukért felelősséget vállalni. Sokkal könnyebb másokért felelősséget vállalni, mint saját magunkért, a saját gondolatainkért - nézeteinkért - érzéseinkért - hitünkért - céljainkért - tetteinkért.
Aki már ott tart, hogy minden körülmények között fel meri vállalni az akaratát, a vágyait, a céljait, a gondolatait, őt a mai kor társadalma túl akaratosnak titulálja. Pedig ez nem igaz, épp ellenkezőleg.
Aki lemond a saját EGYÉNI hangjáról, vágyairól, gondolatairól, akaratáról, elképzeléseiről stb., csak azért, hogy a családja és egyéb kapcsolatai elfogadják, önmagáról mond le és abban az illúzióban éli le az életét, hogy ez a megfelelés a szeretet. Ez nem szeretet, ez függés a másiktól, a másik kihasználása, irányítása, birtoklása, megvezetése, amit szeretet álruhába csomagolnak. Az igazi szeretet független, önálló, elfogadó, szabadon engedő, nem akar lehúzni, nem akar beállítani a sorba, nem akar megváltoztatni, nem akar középszerűvé tenni és kihasználni, leigázni, leszívni.
Szülők kapaszkodnak gyerekeikbe, gyerekek kapaszkodnak szüleikbe, nők férfiakba, férfiak nőkbe stb., .... amíg függőségi viszonyokon nem vagyunk képesek változtatni, törvényszerű, hogy kapcsolataink beteges kötődésekre, megfelelésre, önfeladásra, vérszívásra, kihasználásra stb. épülnek. Generációról generációra öröklődik a "pióca - lét", nem vesszük észre, hogy ezzel gyerekeink életét keserítjük meg. Aki családon belül nem tanul meg függetlennek lenni, párkapcsolatban, egyéb emberi kapcsolatokban és az élet többi területén sem tud az lenni és függőségi viszonyokban szenvedi végig az életét.
Soha nem késő felismerni, hogy BÁRMIKOR VÁLTOZTATHATOK, ehhez azonban LE KELL VÁLNI A KÖLDÖKZSINÓRRÓL ÉS EGYÉNI FELELŐSSÉGET VÁLLALNI AZ EGYÉNI ÉS MÁSOKTÓL FÜGGETLEN SORSOMÉRT.
Fotó forrása: https://hu.pinterest.com/pin/420031102756479114/
SzB

