Ki is az a Szántó Brigitta?

Ki is az a Szántó Brigitta?

Az elmúlt napokban több olyan levelet is kaptam, amiben leírtátok, hogy nagyon szuper lett a honlapom, de ott sem találtok bővebb információt rólam és az eddigi életutamról.

Ki is az a Szántó Brigitta?

Ez elgondolkodtatott, és be kellett látnom, hogy az Olvasóim nagyon nagy többsége mivel személyesen nem ismer, jogosan kíváncsi rám, eddigi életutamra.

Sokáig én magam is azt hittem, hogy írások - blogok alapján nagyjából meg lehet ismerni valakit, aztán ahogy lenni szokott, jött egy hatalmas "beavatás", ami felébresztett, és be kellett látnom, amit az írások alapján gondolnak - hisznek - tudni vélnek rólunk, csak töredéke a valóságnak. 

A kedves kérdéseken felbátorodva összeszedtem néhány információt az életutammal kapcsolatban, olyanokat, amik számomra nagy beavató élmények és fontos állomások voltak, fogadjátok szeretettel. 

A gyökerekről ...

Zalaegerszegen születtem, 18 éves koromig ott, azóta Szombathelyen élek.

Már gyermekként kiderült rólam, hogy nagyon nyitott, mozgékony vagyok, nem csak testileg, hanem szellemileg is, illetve gyönyörűen rajzoltam és a zenét is imádtam, amik aztán "megnehezítették" a pályaválasztást, hisz minden érdekelt. Végül is a szüleim zene és sport tagozatra felvételiztettek, és mivel mindkét helyre bejutottam, úgy döntöttek, legyen a sport, hisz olyan mozgékony ez a gyerek.

Ez a döntés meghatározta a gyermekkoromat, a fiatal koromat, amire nagy boldogsággal emlékszem vissza. A sportról, az igazi közösség erejéről, az igazi értékek felismeréséről szólt, melyben nevelőimnek hatalmas szerepe volt.

 

Az irodalomról ...

A gerincemmel már a sporttagozatos időkben probléma adódott, aminek a jelentőségét akkor még nem értettem. Tulajdonképp ezek a próbák kellettek ahhoz, hogy elengedjem a sport iránti szerelmet és rátaláljak egy másik szerelemre, az irodalomra. 18 évesen elköltöztem Szombathelyre, a hajdani Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán folytattam utamat.

Pici gyermekkorom óta tanárnak készültem, ami meg is valósult.

A bölcsészkaron nagyon komoly Mesterekkel találkoztam. "A női lét sorsproblémái" címmel írtam meg szakdolgozatomat 22 évesen, mert már akkor is a lélek mélységeit kutattam, az irodalom segítségével. A hermeneutika beavató élményeivel olyan összefüggéseket és mélységeket sikerült elsajátítani, amiért mai napig nagyon hálás vagyok.

Aztán kommunikációs területen folytattam utamat, ahol közvetlenül, testközelből láthattam a média és a politika működését, mely ugyancsak nagyon komoly tapasztalatul szolgált.

Az asztrológiáról ...

24 éves koromban találkoztam először az asztrológiával, nem én kerestem, Ő talált rám. Első pillantásra egymásba szerettünk. Kezdetben csak hobbyként foglalkoztam vele, majd a mindennapok szintjén is mellém szegődött.

Az anyag világáról ...

A sport, majd az irodalom szeretete után jött a következő szerelem, a matematika és a közgazdaságtan. Baromira élveztem azokat az összefüggéseket, amikre általuk jöttem rá az anyagi világ működésével kapcsolatban, és amiket a mai napig alkalmazni tudok. Ekkor találkoztam második segítőmmel, akinél asztrológiai ismereteimet tovább mélyíthettem. Ma már azt gondolom, hogy azért kellett ezen az úton végigmennem, hogy vele találkozhassak.

Az ún. versenyszférában 12 évet töltöttem, amiért nagyon hálás vagyok, mert hatalmas tapasztalatot szereztem a földi világban történő eligazodáshoz.

A beavatásról ...

39 évesen újra "beaktiváltam" a gerinc betegségemet, hogy végleg ki tudjak szállni az önsorsrontó tevékenységeimből, kapcsolataimból és ez a hosszú ideig tartó betegség, mint beavató élmény vezetett el oda, hogy a bonbon - készítést és az asztrológiát - asztrozófiát felvállaljam hívatásszerűen is.

Édesanyám nélkül a bonbon - készítés nem valósulhatott volna meg, hisz az Ő szakértelme kellett ahhoz, hogy a zalai gyümölcsösünkben megtermelt nyersanyagot feldolgozzuk. Bonbonjaimmal évekig magas színvonalú vas megyei szállodákba jártam, a külföldi vendégek kifejezetten szerették és értékelték a kistermelői töltelékkel megtöltött szépségeket, amiért ugyancsak nagyon hálás vagyok.

Az asztrológiai tudásomat kibővítettem a csillagbölcselettel, és a kettő együtt hozta el azt a teljességet, amit aztán anyagba tudtam önteni, kiegészítve az összes múltbéli tudással és tapasztalattal.

Mindenkinek azt szoktam mondani, hogy minden út egyformán fontos és nem érdemes ellenállni - kikerülni - megúszni, mert ha ezt tesszük, akkor is ugyanoda jutunk, csak nehezebb és hosszabb lesz a célba érés. Minden út közelebb visz önmagunkhoz és minél több dologban mélyülünk el, annál teljesebbek leszünk.

A Szerelemről ...

Úgy élek, ahogy a szívem diktálja.

Magánéletemben már több igaz(i) szerelemmel találkoztam, meggyőződésem, hogy NEM csak egy igaz(i) létezik.

Valójában az EGYség élmény, amire a szerelem által annyira vágyunk, bennünk van.

Minden EGYes szerelem épp azt mutatja, legtisztább tükörként, hogy mi az, amit még önmagunkban nem találtunk meg.

 A háláról ...

Mindenkinek, akivel az utamon találkoztam, hálával tartozom, hisz ha nincs ez a sok találkozás és ez a sok beavatás, ma nem az vagyok, aki vagyok.

Mindannyian egymás tanítói és tanítványai vagyunk.

 

Köszönöm, hogy megtiszteltek a figyelmetekkel.

Szeretettel:

Szántó Brigitta

 ********************************************************************************************************************************************************************

 A Facebook - oldalon közzétett írások alatti hozzászólásokat nem olvasom, nem jutnak el hozzám, kizárólag e-mailben vagyok elérhető: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

https://www.szantobrigitta.hu/

szantobrigittaholisztika@gmail.com

Az asztrozófiai elemzés nem minősül egészségügyi szakképesítéshez kötött pszichoterápiás gyakorlatnak, vagy terápiás tanácsadásnak, illetve nem minősül gyógyító vagy természetgyógyászati tevékenységnek.

Adatkezelési szabályzat

<->