Az Isteni védelemről ...

Az Isteni védelemről ...

Pici gyermekkorom óta TUDOM, hogy Isten létezik. Nem azért, mert szüleim mondták, nem azért, mert templomba jártunk gyakorolni a hitet, hanem mert már gyermekként megtapasztaltam segítségét és védelmét. Mindig éreztem, hogy velem van valaki, aki ugyan láthatatlan, mégis mindent hall és lát, és aki ha szükségem van rá, megfogja a kezem.

Gyermekként volt, hogy megpróbáltam, valóban számíthatok - e rá és azt kell mondjam, mindig megkaptam a jeleket. Ez az Istenhit azóta is velem van, bármilyen útkereszteződéshez is érkezem, mielőtt döntenék, hagyom, hogy megkapjam az útmutatást.

Ma már tudom, hogy valójában a jel, amire várunk, az lelkünk legigazabb hangjaként fog ún. jelként manifesztálódni, és ha FÉL-ELEM van bennünk, akkor az jelenik meg, ha pedig SZER-ETET, akkor az.

Hinni Isten jelenlétében azt jelenti, hogy töretlenül hiszünk önmagunk Isteni eredetében. Ha Istenben hiszünk, valójában a SZER-ETET mindent legyőző erejében hiszünk.

Szeretet kísérjen bennünket az úton, akkor is, amikor nem könnyű szeretni, amikor épp azoktól nem kapunk szeretetet, akitől legjobban szükségünk lenne rá. Ne felejtsük el soha, hogy szereplőinket - családunkat mi választottuk, hisz életről életre ugyanazokkal vagyunk egy láthatatlan fonállal összekötve, a karmikus (pl. családi) kapcsolatot pedig kizárólag akkor lehet feloldani, ha megszeretjük a másikat. Szeresd meg ellenségedet, és szabaddá válsz!

 

Szántó Brigitta

https://www.szantobrigitta.hu/

szantobrigittaholisztika@gmail.com

Az asztrozófiai elemzés nem minősül egészségügyi szakképesítéshez kötött pszichoterápiás gyakorlatnak, vagy terápiás tanácsadásnak, illetve nem minősül gyógyító vagy természetgyógyászati tevékenységnek.

Adatkezelési szabályzat

<->