22:48 perckor a sötétség ismét körbeér, hogy helyét szép lassan átadja a világosságnak.
A számvetés idejében vagyunk, a mostani Téli napforduló azonban azért is olyan különleges, mert nem csak egy negyedévet zár, hanem tulajdonképp egy korszakot is.
Érdemes összegezni az elmúlt évek tanításait, végiggondolni 2020. tele óta mennyi változáson mentünk keresztül egyénileg és kollektív szinten egyaránt és mennyi minden áll még előttünk.
Érdemes végiggondolni, a felébredésben hol tartunk, mi az, amit sikerült már megfejlődnünk és mi az, amit még nem, milyen álarcoktól sikerült már megszabadulni és milyen maszkokat viselünk még megfelelésből.
A Tavaszi napéjegyenlőségig lehetőségünk lesz LEZÁRNI mindazt, amit már nem akarunk magunkkal vinni egy új korszakba, mely nem állja ki az idő próbáját, mely értéktelen és energiarabló.
Bármekkora káoszt is érezzünk, vegyük észre, hogy minden RENDben van, ha fáradtak, nyúzottak, türelmetlenek, fásultak stb. vagyunk, az is rendben van, PIHENJÜNK - CSENDESEDJÜNK, amennyiben szükséges, ZÁRJUNK, nem baj, ha most nem akarunk mindenáron kapcsolódni, engedjünk meg magunknak az átlagosnál több ÉN-időt, és ne erőltessünk semmit.
Mivel a Neptunusz - Jupiter tág együttállás és a Halak csillagzat uralja a nyugvó pontunkat (Desc és VII. életház), ezért próbáljuk kerülni a függőségeket, az illúziókat, a káoszt, próbáljunk nem feltekeredni másokra, nem függeni spirituális irányzatoktól, tanoktól stb., kerüljük a tudatmódosító eszméket, szereket, a csöpögős rózsaszín spiri tanokat stb., különben nagy csalódás - élményeket hívhatunk majd életre a Szaturnusz Halak jegyébe lépésével (2023. márciustól), mely le fogja vizsgáztatni, mi az, ami időtálló és anyagba önthető és mi az, ami illúzió. Érdemes RACIONALIZÁLNI (Bak jelleg) és nem bedőlni a szirupos rózsaszín ígéreteknek, érdemes szembenézni a valósággal, és ami az anyagban nem állja ki az idő próbáját, azt elengedni.
Egyetlen igaz tudás létezik, a tapasztalati tudás (Szaturnuszi), hisz nem elég elképzelni, nem elég vágyni rá, nem elég megtanulni, elolvasni, elhinni, hanem MEG IS KELL TUDNI AZ ANYAGBAN VALÓSíTANI. Az eddig megszerzett tudás alkalmazása kezdődik, önállóan, alázattal, türelemmel, lépésről lépésre haladva, szem előtt tartva a célt, melyhez akkora kitartást kapunk, hogy egyetlen akadály, nehézség sem tántoríthat el tőle. :) Lassú haladás kezdődik, a szaturnuszi folyamatban (Bakság) azok hívhatnak életre nagy tanításokat, akik eddig illúziókat kergettek.
Minden, ami nem állja ki az anyag próbáját, lezárul, hogy helyette egy érték - és időtállóbb minőség jöjjön létre.
Ne féljünk megtapasztalni mindazt, amiről eddig azt hittük, hogy igaz, még akkor sem, ha az ellenkezőjét tapasztaljuk. :)
SzB
Kép forrása: https://hu.pinterest.com/pin/6966574417075242/

