Az előző írásomban írtam már arról a nagy együttállásról, melynek csúcspontja március 16-án lesz, amikor is a Nap és a Merkúr összeölelkezik Neptunusszal, a Főnix madár újjászületés csillagait aktiválva. A történet azonban ennél árnyaltabb, csak ezt egyetlen írásban megfogalmazni szinte lehetetlen, annyira összetett hatásról van szó, amit szerintem mindannyian érzünk.
Megpróbálom érhetően megfogalmazni, hogy könnyebb legyen a megélés. Az egónk - akaratunk - erőnk - belső hadvezérünk minősége, a Mars épp emelkedik fel a Tejútra, az Istenek útjára, és jelenleg Nimród koronájától 90 fokos TANíTÓ fényszög kapcsolatot alkot a már említett hatalmas együttállással. Ez a merőben különböző, két energia összefeszülése okozhat bennünk feszültségeket.
A Mars az ELINDULÁS, a Neptunuszi együttállás pedig a BEFEJEZÉS üzenetét közvetíti, tehát egyszerre van jelen a befejezés és az elindulás, ha össze vagy zavarodva, akkor nincs veled semmi baj, ezt a kettőt EGYSZERRE kell tudni most működtetni. Tehát egyik oldalon SORSKÖRÖK ZÁRULNAK, amihez csendre, összegzésre van szükségünk, akár gyászfolyamatot is megélhetünk, másik oldalon pedig a Nimród Mars piszkálja az öntudatunkat, az önazonosságunkat, hogy álljunk bele, VÁLLALJUK FEL ÖNMAGUNKAT és EMELKEDJÜNK FEL AZ ISTENEMBERSÉG ÚTJÁRA.
Sokat hallunk mostanság erről, hogy eljött az istenemberség ideje, amiről nagyon könnyű írni, de megvalósítani itt a földi síkon sokkal - sokkal nehezebb. Nagyon könnyű írni arról, hogy szeress feltétel nélkül, de ha vissza gondolunk az életünkre, mivel a polaritás helyén, a földi világban vagyunk, mi sem tudtuk ezt mindig, minden körülmények között megvalósítani. Természetesen efelé törekszünk, kisebb, nagyobb bukdácsolásokkal mindannyian. :)
Az elmúlt beavató évek tapasztalatai alapján azt kell, hogy írjam, mindenki a saját tempójában haladjon a LEZÁRÁS és az ÖNFELVÁLLALÁS tekintetében is, ugyanis EGYÉNI UTAK, EGYÉNI BEAVATÁSOK, EGYÉNI FEJLŐDNIVALÓK vannak és bárhol is tartsunk, minden úgy van RENDben, ahogy van.
AZ EGÓNK FELOLDÓDÁSA ZAJLIK A SZENVEDÉSBŐL, NE CSODÁLKOZZUNK, HA A FOLYAMAT VÉGÉRE TELJESEN MÁS SZEMÉLYISÉG - JEGYEKKEL FOGUNK RENDELKEZNI, MINT ELŐTTE. MOST VÁLIK LE A SZEMÉLYISÉGÜNKRŐL MINDEN HAMIS, EGÓS, VERSENGŐS, JÁTSZMÁS, SZENVEDŐS, MÁRTíR stb. MŰKÖDÉS, ENGEDJÜK, HOGY KÖNNYEBBÉ VÁLJUNK.
Eközben KAPCSOLATAINK - NŐISÉGÜNK - VÁGYAINK - TERMÉKENYSÉGÜNK ÚJJÁSZÜLETÉSE is zajlik, elhagyjuk álarcainkat, játszmáinkat, lejárt idejű teremtéseinket, kapcsolódásinkat, hogy KIEMELKEDJÜNK azokból a mintákból, melyek a múltban szenvedést okoztak. Ezekben a minőségekben is SORSKÖR ZÁRÁSBAN vagyunk.
A folyamat csúcspontjai:
1. március 14-ről 15-re forduló éjfél (00:38)- 3. Mars - Neptunusz kvadrát
2. március 15-ről 16-ra forduló éjfél (00:39) - Nap - Neptunusz együttállás
3. március 16. (19:09) - Nap - Mars kvadrát
4. március 16. (20:58) - Vénusz - Plútó kvadrát
Nagyon sokrétű a folyamat és nem is biztos, hogy könnyű megélni!
Legyünk önmagunkkal türelmesek, hatalmas LEZÁRÁSBAN - ÁTMINŐSÜLÉSBEN vagyunk. A szenvedést nem is olyan könnyű elengedni, hisz oly' régóta az életünk része, hozzánk nőtt, mint egy elhasználódott kabát. Rajtunk múlik, hogy ismételjük-e, vagy végleg levetjük magunkról, ez itt most a legfőbb kérdés.
SzB
Kép forrása: https://hu.pinterest.com/pin/5629568276503662/

