Ahogy írtam már, Vénusz hamarosan összekapcsolódik a szaturnuszi kvadráttal (április 14, péntek 08:38), ami a NŐISÉG és a KAPCSOLAT próbája is.
Mit jelent a jelen korban nagybetűs Nőnek lenni?
Az áldozati, ill. szolga szerepek épp úgy lejártak, ahogy az emancipált, "férfiverő", "férfilegyőző" női szerepek is, hisz a nő az elmúlt évtizedekben az egyenjogúság hatalmas küzdelmében "kiherélte" a férfit, aki ugyancsak keresi önmagát.
Elsősorban a szívtengelybe állással tudunk megteremteni egy új NŐI minőséget, amiben mindkét fél áramlásban tud lenni/maradni és megélni valódi érzelmeit, valódi önMAGát, anélkül, hogy egyik a másik fölé kerekedne.
Anélkül, hogy nagy magasztos szavakat használnék, a jelenlegi korszakváltás valójában újra definiálja a Nőt, a Férfit és a PárKapcsolatot is, mint minőséget.
Új esélyt kapunk arra, hogy felemelkedjünk méltó helyünkre, ami valójában a Nagy Emberség állapota.
Minden társadalom alapját ez adja, hisz ha az ÉN jól van, akkor tud EGÉSZségesen kapcsolódni.
A Párkapcsolatból, mint legkisebb mikro közösségből épül fel a Család, illetve a kisebb közösségek, majd a társadalmiság. Tehát ha meg akarjuk változtatni a közösségeinket, akkor először nekünk kell jól lennünk, teljessé válnunk, majd EGÉSZséges PárKapcsolatokban élnünk, hogy aztán a nagyobb közösségeink is EGÉSZségesen működhessenek.
SzB
Kép forrása: https://hu.pinterest.com/pin/271271577548313171/

