Minden sèrülèsünket a gyermekkorban szereztük. Ha elhanyagoltak, bàntottak (testileg vagy verbàlisan), büntettek, lelkileg terrorizàltak, szeretet megvonàssal sakkban tartottak, titkolòztak, hazudoztak, elvàràsokkal bombàztak, testvèreket megkülönböztettek stb., az mind megjelenik a felnőtt èletünkben, az önkèpünkben, a kapcsolatainkban, az önbizalom hiànyunkban, a jàtszmàinkban, a szerepeinkben.
Az igaz(i) csalàd nem ilyen. Az igaz(i) csalàdban megèrtès, elfogadàs, szeretet van. Eljött az ideje, hogy tiszta vizet öntsünk a csalàdi mintàinkba ès abbahagyjuk a beteges szimbiòzisra èpülő függősègi viszonyokat. Amit generàciòròl generàciòra csalàdnak neveztünk, az hazugsàg, csupàn a karma rendezèsèhez szüksèges feladat, ahogy a gyermek is karma. (Akinek nem születik, nincs ezzel most feladat.)
Az igaz(i) csalàd azokbòl àll, akikkel egy lèleknyelvet beszèlünk, akik akkor is èrtenek, amikor nehèz szeretni.
Ilyenből nagyon kevès van, előbb mèltòvà kell vàlni rà, hogy rànk talàljanak.
Eljött az ideje, hogy transzgeneràciòs öröksègünket felismerve ès lezàrva kiemelkedjünk a körforgàsbòl.