Elképesztő, milyen erőteljes hatások érik el szinte egy időpillanatban a csúcspontjukat. Egyik ilyen tetőpont a Neptunnal együttálló dupla Halak TeliHold, mely az Uránusszal alkot egy felszabadító kapcsolatot, az időpillanat vezérlőelveként. A másik tetőpont és fordulati pont pedig az őszi napéjegyenlőség lesz.
Nagyon erős most az Isteni jelenlét, a MEGVÁLTÁS idejét éljük, bármi is jelenjen meg az anyagban, a MEGTISZTULÁST szolgálja. (a TeliHold egzakt ideje szeptember 18. szerda hajnalban, 04:34).
Most fut ki belőlünk egy cirka 28 éves életperiódus, minta, séma, működés, rendszer stb., ami összefüggésben lehet a szolga- és mártírprogramokkal, az elkülönültség, az elszakítottság érzésével, a szenvedés-programokkal, a szegény-ÉN játszmákkal, a megmentő szerepekkel és ha ügyesek vagyunk, most vissza tudunk találni a VÉGTELEN FORRÁSUNKHOZ, amiből bármikor meríthetünk, ami segít visszatalálni az EGYETEMES REND ÉS EGYSÉG ÁLLAPOTÁBA. :)
Ahogy a korábbi írásban is, most is utalok rá, az ÉRZÉKENYSÉGÜNK felerősödik, ÉRZELMEINK vezetnek, engedjük, hogy mutassák az utat. Olyan, mintha egyszerre nyílna meg a Föld és az Ég, hogy az Ember visszataláljon ősi TISZTA eredetéhez és működéséhez.
A Merkúr és az égi lélekfolyó, az Eridanusz alfa csillagával egy vonalban álló Szaturnusz szembenállása egyfajta szellemi - gondolati - tudati FELTÁMADÁSRÓL mesél, ideje van lezárni egy nagy ciklust, egy nagy utat és mint a Főnix madár, hamvaiból újjászületni.
Az Algol csillag energiaterében látszólag hátráló mozgást végző Uránusz, mint vezérlőelv arról mesél - bármilyen hülyén is hangzik -, hogy ÁRAMOLJUNK A FÉLELMEINK FELÉ, mégha kővé is dermesztenek, ez az egyetlen lehetőségünk, hogy legyőzzük a gorgót, a démont, a sárkányt, ha beleugrunk abba, amitől évek - évtizedek - emberöltők óta rettegünk. A DERMESZTŐ FÉLELEM, MINT VILÁGÍTÓTORONY, MUTATJA AZ UTAT. :)
Most jött el az ideje az összefogásnak és az EGYSÉG megtapasztalásának is, ahogy látjuk, egyre több olyan ügy van, ami összefogásra sarkall, ami új közösségek létrejöttét segíti, és ez már előirányozza az előttünk álló évek üzenetét is, ahol a feladatokat csak összefogással tudjuk megoldani. :)
Hatalmas szintlépés zajlik, a víz áradása lemossa rólunk a sarat, megtisztítja a Földet és egyben a mélységeket is, a tudattalan mintákat, sémákat, működéseket, segít, hogy visszataláljunk az egyetemes REND irányába.
A Vízöntő jegyéből Bak jegyébe visszalépő Plútó mint tapasztaljuk, hatalmas TISZTULÁST indított el a földi síkon is. Társadalmi szintű a tanítás, hogy az emberiség vissza tudjon találni a VALÓDI ÉS IGAZ ÉRTÉKEKHEZ, EHHEZ VISZONT TELJES MEGTISZTULÁSRA VAN SZÜKSÉG.
Áldás a folyamatainkra.
SzB
https://hu.pinterest.com/pin/4292562138533725/