Megtartó erő

Megtartó erő

Nagyon erős továbbra is az a megváltói, ha úgy tetszik Isteni jelenlét, amit a 3 lassú mozgású bolygó, az Uránusz - Plútó - Neptun közötti emelő és szintézisre törekvő égi háromszög biztosít. A megtartó erő most abban van, hogy úgy változunk, úgy válik le rólunk a régi, a lejárt idejű, hogy közben érzünk egy BELSŐ BIZONYOSSÁGOT, hogy jó úton járunk. ⯑
Nem biztos, hogy mindent kézben kell tartanunk, nem biztos, hogy mindent kontrollálni szükséges, sőt, a MEGENGEDÉS sokkal könnyebbé teheti a változást.
A Nap-Merkúr együttállás a leszálló holdcsomóponttal és a Lilith-tel áll együtt a Mérleg jegyében, melyhez majd a Hold is kapcsolódik és október 2-án este ÚjHoldban teljesedik ki. Válaszút előtt állunk, de erről még külön fogok írni. ⯑
 
Épp kialakulóban van az égen a vizes jegyeket összekötő ún. királytrigon, október első hetében végig velünk lesz, mely a Mars - Szaturnusz - Vénusz között jön létre, és ami elsősorban az érzelmi működésünkben hozhat változásokat. A Férfi és a Nő, és a mindenkori Kapcsolat, illetve minták, sémák, működések vizsgája zajlik, elsősorban ÉRZELMI ÉRETTSÉGET tekintve.
 
Egyfajta ÉRZELMI BEÉRÉS ZAJLIK, hogy a sérült gyermeki női illetve férfi részünk begyógyulhasson és felnőjjünk egy magasabb FELELŐSSÉGVÁLLALÁSI minőségbe.
 
EGYÉNI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS NÉLKÜL NINCS ÉRETT KAPCSOLAT, EHHEZ AZONBAN ÉRZELMILEG KELLENE FELNŐNI ÉS ABBAHAGYNI A SÉRÜLÉSBŐL REAGÁLÓ SZEGÉNY ÉN-JÁTSZMÁKAT. Amíg sérült gyerekként reagálunk és ehhez a tapasztalathoz választjuk a szereplőinket, minden új kapcsolatunkban is a gyermekkori traumáinkat éljük meg újra és újra.
 
Ez a királytrigon segít átalakítani, transzformálni azokat az érzelmi sérüléseket, megéléseket, traumákat, működéseket, sémákat, mintákat, melyek benn tartottak a szenvedés körforgásában.
ENGEDJÜK, HOGY ÉRZELMILEG IS VÁLTOZZUNK, MÉG AKKOR IS, HA SZÁMUNKRA ISMERETLEN TEREPRE TÉVEDÜNK.
 
Most lehet lezárni a régi érzelmi működéseket, melyek megmérgezték a Női és a Férfi, illetve a Kapcsolati mintáinkat, ki tudja, lehet hogy évek, évtizedek, évszázadok óta. ⯑
 
SzB
 

https://www.szantobrigitta.hu/

szantobrigittaholisztika@gmail.com

Az asztrozófiai elemzés nem minősül egészségügyi szakképesítéshez kötött pszichoterápiás gyakorlatnak, vagy terápiás tanácsadásnak, illetve nem minősül gyógyító vagy természetgyógyászati tevékenységnek.

Adatkezelési szabályzat

<->