KEZDŐDIK

KEZDŐDIK

Két lassú mozgású bolygó, Jupiter és Plútó is már egy helyben áll az égen.
Jupiter épp retrográd mozgásra készül (stacioner október 9., 09:04), hogy visszatérjen az égi Bika szeméhez, az őrzők csillagához, az Aldebaranhoz.
A radikális transzformáció bolygója, Plútó pedig miután az Isteni szándékkal feltöltekezett, október 11-ről 12-re virradó éjszaka ismét előreindul, hogy folytassa az elmúlt 1,5 évben elkezdett MEGTISZTULÁSI folyamatot.
(Amikor lassú mozgású bolygók általi energiáról írok, akkor az egy hosszabb folyamatot jelent, tehát nem lehet néhány nap alatt kikeveredni belőle.)
Plútó 1,5 évig a Bak és a Vízöntő jegyek között vándorolt és a mostani Bak ciklus az utolsó a mi emberöltőnkben, november 19-én végleg belép a Vízöntő állatövi jegybe, ahol cirka 20 évig tartózkodik majd.
 
Ezekben a napokban mindenki szembesül azzal az Isteni igazsággal, ami túlmutat a racionalitás útvesztőjén, amit csak ideig-óráig tudunk elnyomni, mert mindig felszínre akar törni, amiről nem lehet nem tudomást venni. Az érzések mutatják az utat. ⯑
 
Csak az tud mélységeiben is gyógyulni, aki megengedi magának, hogy ÉREZZEN, minden percben, minden pillanatban, még akkor is, ha kellemetlen, ha fáj, ha nem esik jól a szembesülés, aki nem akarja megmagyarázni, nem akar elbújni az érzések elől, aki minden pillanatban meg meri élni azt, ami VAN.
 
Jupiter és a Plútó lelassulása tűpontosan mutatja, mi az IGAZSÁG, mivel van SORSFELADATUNK, mit érdemes még gyökeresen átalakítani, akár radikális döntéseket is meghozva. Hol és miben nem követjük az Isteni igazságot, hol próbálunk hazugságok mögé bújni, hogy látszólag könnyebb legyen, hol mutogatunk a másikra, mert nem tudunk szembenézni önmagunkkal.
 
Reménytelennek tűnő helyzetekben is sorsot lehet fordítani, extra hit és erő áll most rendelkezésre.
 
Ahogy a korábbi írásban is jeleztem, a közeledő Mars - Plútó szembenállás, egyszer a Rák - Bak utolsó fokán, majd kétszer az Oroszlán - Vízöntő tengelyen, meghatározza az előttünk álló ősz - tél radikális átalakulást - tisztulást tartogató időszakát, ami akár szélsőséges formát is ölthet. Ezt az energetikát pedig több transzformációs bolygókapcsolat készíti elő, amiről nagyon nehéz ilyen rövid írásban írni. A Mars majd az égi Ikrek szívéhez tér vissza a retrográd ciklusban, hogy visszataláljunk a MEGVÁLTÁS - MEGVÁLTÓDÁS ÚTJÁRA, amire csak azok képesek, akik a szereteten keresztül látják magunkat és másokat is. ⯑
 
Összefoglalva azt tudom írni, hogy Plútó előreindulásával (október 11-ről 12-re virradó éjszaka) a VIZSGA a földi - anyagi síkon is napról napra élesebbé válik. Szükségünk lesz a bölcsességünkre és az elmúlt években tanultakra, hogy TENGELYBEN tudjunk maradni.
 
Az előttünk álló időszakban, években, évtizedekben vélhetően tömegek kezdenek majd FELÉBREDNI és szembesülni a múltjukkal, döntéseik következményeivel, játszmáikkal, álarcaikkal, hazugságaikkal stb., a szembesülés pedig nem mindig kellemes. Ez hozhat ismét nagy változásokat a KAPCSOLATI MÁTRIXUNKBAN, törvényszerű, hogy ahogy változunk, változik a kapcsolati rendszerünk is. ⯑
Magunk mögött hagyunk egy csomó felesleges dolgot, kapcsolati dinamikát, működést és végre már csak arra figyelünk, ami valóban LÉNYEGES.
 
SzB
 

https://www.szantobrigitta.hu/

szantobrigittaholisztika@gmail.com

Az asztrozófiai elemzés nem minősül egészségügyi szakképesítéshez kötött pszichoterápiás gyakorlatnak, vagy terápiás tanácsadásnak, illetve nem minősül gyógyító vagy természetgyógyászati tevékenységnek.

Adatkezelési szabályzat

<->