Minden kapcsolódásnak más a célja és más a tanítása.
Nem minden kapcsolat jön arra létre, amit szeretnénk, vagy amit elképzeltünk róla. Tulajdonképp ilyenkor tanuljuk meg felismerni és külön választani a saját projekcióinkat attól, ami VAN. 

Ilyenkor szembesülünk azzal, hogy amit a másikra vetítünk, másikban látunk, tapasztalni vélünk, másikról tudunk - hiszünk - gondolunk, másiktól várunk stb., sokkal inkább a saját tudattalan működésünk, sérülésünk, sebeink, hiányaink - többleteink, sémáink, mintáink stb. kivetülése és nem sok köze van a másikhoz. 

Ezért kellene pl. nagyon óvatosan bánni a véleményezéssel is, főként azokban a helyzetekben, ahol a másik embert mélységeiben nem ismerjük, ahol valójában csak a saját tudattalan működéseink, mintáink, sémáink tévesztenek meg és azok alapján alkotunk véleményt, ítélünk, bírálunk. Egyik oldalon rajongunk, felmagasztalunk, másik oldalon pedig megítélünk, sározunk, becsmérlünk, lehúzunk másokat, anélkül hogy ismernénk a másikat.
Az online világ még inkább felerősíti ezeket a szélsőségeket, még inkább alkalmassá válunk arra, hogy akár pozitív, akár negatív értelemben egy torz tükrön keresztül lássunk másokat. A saját traumánk kivetülését, illetve hiány vagy többlet területeit érzékeljük általában szélsőségesen a másikban. Sokszor semmi köze a másikhoz, amit rá vetítünk, amit számon kérünk rajta, amit gondolunk, tudni vélünk, hiszünk róla és ezek az ún. kivetülések, projekciók nehezítik az emberi kapcsolatainkat. 

Számomra minden helyzetben segít, főleg amikor szélsőségesen kezdek el látni, érzékelni valamit vagy valakit, hogy azonnal megállítom magamban ezt az energiát, mielőtt véleményezném, bírálnám, vagy esetleg felmagasztalnám és azonnal elkezdem saját magamban keresni a gyökerét, a hiányát vagy többletét, ami ezt generálja. A meditáció, a koncentrációs gyakorlatok, a jelenlét gyakorlása, akár kreatív tevékenységek által, akár a sport, akár a természettel való folyamatos összekapcsolódás segít KIOLDANI azokat a sémákat - mintákat - berögzüléseket - automatizmusokat, amik nehezítik az emberi kapcsolatainkat.
Ideje van már a gyakorlatban is alkalmazni azt a rengeteg szellemi tudást, amit a múltban megtanultunk. 

Mielőtt véleményezel valamit vagy valakit, légy éber a saját hiányaidra vagy többleteidre, mélységesen vizsgáld meg, esetleg mindez nem belőled fakad? 

SzB