Másokban sokkal könnyebb észrevenni az elakadásokat, az árnyékot, a hiányt vagy többletet, azokat az én-részeket, amik számunkra tökéletlenek és amikkel valójában nekünk is dolgunk van, különben nem vennénk észre, nem lenne olyan feltűnő, kirívó, akár pozitív, akár negatív értelemben, nem lenne zavaró, idegesítő, vagy másik oldalon túlzóan magasztos a számunkra, nem hatna ránk olyan erősen. 
Sokkal nehezebb MAGunkban észrevenni ezeket az ún. vakfoltokat, nem véletlenül foglalkoznak nagyon sokan inkább másokkal, mert addig sem kell a saját elakadásaikkal, működéseikkel, mintáikkal, sémáikkal, működésképtelen dolgaikkal, kapcsolataikkal stb. foglalkozni.
Az évek alatt arra is rájöttem, hogy amíg a saját elakadásaimon keresztül, mondhatom traumának is, látok másokat, esélyem sincs meglátni őket tiszta fényükben vagy árnyékukban, hisz a saját tudatalatti kivetülésem, sérüléseim, hiányaim vagy többleteim, sémáim, mintáim, szokásaim, berögződéseim, kényszereim stb. eltakarják a valóságot. Tehát amikor másokat látunk, először érdemes azt megvizsgálni, hogy hol van a saját árnyékom, vagy fényem ebben a történetben, valóban őt látom, vagy a saját tudatalatti kivetülésem, begyógyítatlan sérüléseim befolyásolják az érzékelésem.
A segítő hívatásban is nagyon fontos lenne felismerni, hogy a másikat mindig saját magunkon keresztül látjuk. Ezért amikor elemzünk, vagy a másik elakadásait, vakfoltjait stb. vizsgáljuk, érdemes felülemelkedni saját magunkon és mindig megvizsgálni, hogy most magunkról beszélünk, vagy sem.
Rengeteg sérülést okozunk/okozhatunk másoknak (amik egyébként már ott voltak, ilyenkor csak beaktiválódnak), ha nem vesszük észre, hogy nem is a másikról szól a történet, hanem magunkról. Ezért nagyon - nagyon fontos, hogy oldjuk a tudatalattinkat, tárjuk fel a működésünk gyökerét, a sémáinkat, mintáinkat, vakfoltjainkat stb., akkor is, ha segítő hívatásban dolgozunk, sőt, akkor a leginkább.
SzB