Igazságkeresés

Igazságkeresés

Továbbra is nagy igazságkeresésben vagyunk, amit hívhatunk Istenkeresésnek is. :) A poláris helyzetben lévő Merkúr - Jupiter szembenállás Szaturnusz mesterrel alkot ún. kvadrát háromszöget, aki 29-30 éves cikluszárásról mesél.

Most van lehetőségünk MEGTAPASZTALNI mindhárom igazságot, azt is, amivel együtt rezgünk és azt is, amivel nem, illetve az Isteni igazságot is, ami egy nálunknál sokkal magasabb rendezőelv alapján működik. Vagyok Én, vagy Te és van az Isten, de hívhatjuk mindenhatónak, univerzumnak, sorsnak, buddhának, transzcendensnek vagy bárminek, amiben hiszel.

Nem mindig az az igazság érvényesül, amit igaznak hiszünk, vagy mások annak hisznek, épp azért, hogy megtanuljuk, az ember nem mindenható. :) Vannak dolgok, amikre van ráhatásunk és vannak dolgok, amikre nincs, amik egy nálunknál bölcsebb igazság alapján rendeződnek.

Az emberi bölcsesség lényege épp az, hogy meg tudjuk különböztetni mi az, amire ráhatásunk van és mi az, amire nincs.

A transzcendens már nem feltétlenül az egyéni utakról, nem az egyéni igazságokról, érdekekről, fejlődésről stb. szól, hanem egy sokkal tágabb létezésről, amit hívhatunk társadalomnak, világnak, földnek, természetnek, Istennek, hitnek, univerzumnak, életnek, szeretetnek.

Amikor az ember már áttöri a saját személyisége, a saját fizikai korlátai, a saját egyéni feladatai - problémái - érzetei - szükségletei - mintái - működései stb. falait, egy sokkal tágabb értelmezést nyer az élete. Elkezdi látni a létezésének magasabb értelmét, egyfajta Isteni küldetést, transzcendens vállalást, IstenEmberré válást, vagy hívjuk bárhogy is, hitünk és elképzelésünk szerint.

A földi síkon elsősorban TAPASZTALATOKAT szerzünk magunkról és másokról, a családban szerzett minták, működések, kapcsolati dinamikák alapján megtapasztaljuk a polaritás útvesztőjét, melyben a saját nézőpontjából, érzelmi állapotából, tudatos vagy tudattalan működéséből stb. mindenkinek igaza van, a különbözőségeink ill. hasonlóságaink alapján pedig egymás tanítóivá válunk, ezzel a karmánkat tisztítjuk, oldjuk. :)

Az Istenhez való viszonyunkban már a küldetésünk mutatkozik meg, egy nálunknál magasabb rendezőelv, ami túlmutat azon, amire befolyásunk van. :)

SzB

https://hu.pinterest.com/pin/37928821852018172/

 

https://www.szantobrigitta.hu/

szantobrigittaholisztika@gmail.com

Az asztrozófiai elemzés nem minősül egészségügyi szakképesítéshez kötött pszichoterápiás gyakorlatnak, vagy terápiás tanácsadásnak, illetve nem minősül gyógyító vagy természetgyógyászati tevékenységnek.

Adatkezelési szabályzat

<->