Ahogy már több helyen említettem (videóban és újságcikkben is), a 2025-ös év elképesztően sok változást tartogat, ennek legfőbb mutatói a lassú mozgású bolygók jegy ill. csillagkép váltásai lesznek.
És van itt még egy nagyon fontos dolog, ugyanis a holdcsomópontok is jegyet, aztán majd csillagképek is fognak váltani. A Kos - Mérleg tengelyről a Halak - Szűz tengelyre hátrálnak, a felszálló a Halakban, a leszálló a Szűzben vándorol majd cirka 1,5 évig (a jegyváltás január 11-ről 12-re, tehát most hétvégén valósul meg).
És ha még ez sem lenne elég, a felszálló holdcsomópont épp a Halak végén tartózkodó Neptunusszal áll együtt és hatókörön belül maradnak nagyon sokáig (február elején a legerősebb), a tavaszi napéjegyenlőség előtt pedig a Nap és a gyors mozgású bolygók is becsatlakoznak majd ebbe az együttállásba. De ne szaladjunk ennyire előre. 

A felszálló holdcsomópont - Neptunusz együttállás a Halak végén számomra egyfajta SPIRITUÁLIS ÚTKERESZTEZŐDÉST is jelent, és mivel Szaturnusz a Neptunusz hatása alatt a Halakban és épp az Achernar csillaggal egy vonalban jár (lásd előző cikk), ezért egyfajta MEGÉRKEZÉS tapasztalható, ami nagyon áldásos folyamat (persze ahányan vagyunk, annyiféleképp éljük meg ezt is).
Nagyon leegyszerűsítve ideje van felnőni egy magasabb felelősségvállalási szintre a spiritualitásunkban is. Ideje van észrevenni, ha valami nem életképes, ha valami illúzió, ha valami függőség, ha valami nem működőképes, ideje van észrevenni, hogy a saját egyéni lélekutamat kellene követni és nem másokét, egyénileg tapasztalni, beérni, felelősséget vállalni. Ideje van lezárni a rózsaszín lufikat, a csillámpónit, a könnyen megszerezhető tudás ill. önismeret illúzióját, illetve egy csomó olyan gumicsontot, amire az elmúlt években rengetegen rátekeredtek és tiszta vizet önteni a pohárba. Ideje letekeredni külső tanítókról, mesterekről (egyáltalán van ilyen?) és felismerni, hogy ők is csak emberek és a saját karmájukat élik itt a földi világban.
A sort végtelenségig lehetnek folytatni.

Másik oldalon pedig rengetegen kezdenek el önismerettel foglalkozni, rengetegen kezdenek ráébredni arra, hogy vannak eszközeink arra, hogy jobban legyünk a változások, az átalakulások közepette is, gondolok pl. a meditációra, a jógára, a koncentrációs gyakorlatokra, a természettel való összekapcsolódásra, a hangfürdőre stb. vagy egyéb olyan módszerekre, melyek segítenek tengelyben maradni és segítenek visszatalálni a Forrásunkhoz.
És hát rengetegen kezdik megtapasztalni azt is, hogy a működésünk cirka 80%-át a tudatalattink befolyásolja, ezért ahhoz, hogy az életünk, a kapcsolataink, a valóságunk változzon, a láthatalan dimenziókban kell elkezdenünk a tisztítást, oldást, takarítást, a tudatalatti működéseinket kell feltárni, az árnyékrészeinkkel, a vakfoltjainkkal szembesülni, a sémáinkkal, mintáinkkal szembenézni, hogy a gyógyulás általi változás elkezdődhessen. Ehhez már számtalan módszer áll rendelkezésre, én magam is elkezdtem az ÉGI TÉR-KÉP módszerét alkalmazni, ami 30-40 fős csoportokban zajlik.
SzB
Kép forrása: https://hu.pinterest.com/pin/9077636743795773/
(Kérlek hozzászólásban ne használj GIF-et, illetve a kérdéseidet privát e-mailben tedd fel. Köszönöm.)