A karmatengely jegyváltását (Kos-Mérleg tengelyről Halak - Szűz tengelyre) és a felszálló holdcsomópont Neptunusz együttállást nagyon sokféleképp lehet értelmezni, egyénileg pedig nagyon sokféleképp lehet megélni, ahogy minden egyéb bolygóállást is.
Egyik oldalon a CSENDNEK most extra ereje van, másik oldalon az ún. transzcendensre törekvés is hozhat nagyon komoly hazatalálás élményeket.
Amikor megértem és megtapasztalom, hogy a világmindenség része vagyok, eleve megszűnik a magány, vagy elszakítottság érzése. Amikor megértem, hogy minden belőlem indul és hozzám is tér vissza, hatással vagyok az egészre és az egész is hatással van rám. Amire hangolom magam, azt teszem bele a közösbe, ha pedig magamat emelem, azzal másokat is emelek. 

A Mars - Neptunusz trigon segítségével megmagyarázhatatlan félelmek, vagy káoszérzés okaira is ráláthatunk, melyek elsősorban a múltunkkal, családi örökségeinkkel, anyai mintáinkkal, anyaságunkkal, férfitársainkkal stb. illetve az önérvényesítési szokásainkkal, akaratunkkal, férfierőnkkel kapcsolatosak.
Gyógyulhat a magányosság, az elszakítottság, a meg nem értettség, a kirekesztettség érzése is bennünk. A Mars ismét a Rák jegyében jár, retrográd mozgását tölti február 24-éig. Múltunk erőteljes megértése zajlik, ebben az időszakban jövünk rá arra is, hogy minden múltbéli, akár előző életes tapasztalatra szükségünk volt ahhoz, hogy most azok legyünk, akik vagyunk.
Közben pedig már szépen növekszik az esztendő első TeliHoldja is, az uralmi Rák jegyében, amiről majd egy másik mesében írok.
SzB
(Kérlek hozzászólásban ne használj GIF-et, illetve a kérdéseidet privát e-mailben tedd fel. Köszönöm.)