Kapcsolati ismétlődések ill. azok lezárása

Kapcsolati ismétlődések ill. azok lezárása

Vénusz már áthaladt Szaturnusz mesterrel való együttálláson és közeledik a Neptunusz - felszálló holdcsomóponttal összeölelkezni, közben pedig Marssal emelő, Uránusszal pedig szintézisre törekvő módon kapcsolódik és mindez a Halak csillagkép múltba visszaúszó energiaterében valósul meg.
A mondanivaló pedig hónapokra velünk marad, hisz Vénusz március elejétől április közepéig ún. retrográd ciklusát tölti és 3-szor is átvonul ezen az égi területen.
Kapcsolati működéseink összegzés általi lezárása zajlik, ilyenkor lehet kristálytisztán felismerni a kapcsolati ismétlődéseket és ha azok számunkra nem megfelelők, akkor lezárás által kiemelkedni az ördögi körforgásból.
 
Mindez persze nem olyan egyszerű, hisz TUDATTALANUL ismétlünk mintákat, sémákat, amiket először is fel kell ismernünk, majd el kell kezdenünk feldolgozni őket, amihez általában nagyon sok idő szükséges.
 
Ezekben a napokban érzékenyebbek lehetünk, a már említett bolygókapcsolatok vizes és földies (Halak - Rák - Bika) jegyeket kapcsolnak össze. Érdemes megélni az érzelmeinket, minden előjel nélkül, akkor is, ha azok mélyre visznek, vagy változékonyak, vagy egyszerűen csak átfolynak rajtunk, mint a víz és elsősorban azt figyelni, hogy állunk a bizalommal - önbizalommal - ősbizalommal, értékeléssel - önértékeléssel, kapcsolataink mennyire kölcsönösek - termékenyek - emelők.
 
Hatalmas korszakváltásban vagyunk kapcsolati működéseinket tekintve is, a régi minták, működések már nem működőképesek, amit ki-ki a saját választása alapján tapasztalhat is a kapcsolati rendszerében.
 
SzB
 

https://www.szantobrigitta.hu/

szantobrigittaholisztika@gmail.com

Az asztrozófiai elemzés nem minősül egészségügyi szakképesítéshez kötött pszichoterápiás gyakorlatnak, vagy terápiás tanácsadásnak, illetve nem minősül gyógyító vagy természetgyógyászati tevékenységnek.

Adatkezelési szabályzat

<->