Állj ki magadért!

Állj ki magadért!

A Rák jegyében látszólag hátráló Mars ismét kvadrát fényszögbe került a Kos jegyű Chironnal, akihez ma reggelre a Hold is becsatlakozott. Így egy ún. uralmi csere is áthatja ezt a nem éppen kellemes, inkább tanító jellegű kapcsolódást.
Elképzelhető, hogy olyan helyzetben vagyunk, ahol azt érezzük, hogy betelt a pohár, hogy bele kell állni a konfliktusba, hogy ki kell állni akkor is magunk mellett, ha az esetleg fájdalmas.
A Mars - Chiron kvadrát március végén harmadszorra is bepontosul, tehát egy hosszabb tanulási folyamatban vagyunk, ahol nem az a lényeg, hogy mi lesz az eredmény, hanem az, hogy a megfelelés, a megalázkodás, a beletörődés, a kiszolgáltatottság stb. helyett ÁLLJ KI MAGADÉRT, akkor is, ha ez másoknak nem tetszik, ha fájdalommal jár, ha esetleg kapcsolatok lezárását hozza.
 
Chiron a Kos jegyében az önérvényesítés, akaratérvényesítés során szerzett sebeinket jelöli és azzal, hogy a Mars ezt beaktiválja, ismét fókuszba kerülhetnek. Ahhoz hogy a sebek begyógyuljanak, meg kell tanulnunk kiállni magunkért, ami bizony sok esetben nem konfliktusmentes dolog.
 
Nem vagy rossz ember attól, ha nem hagyod magad átverni, kihasználni, leuralni, ha nem maradsz méltatlan helyzetekben, szituációkban, és igen, van olyan is, hogy ez nagyon tud fájni, főleg érzelmileg érintett helyzetekben, kapcsolatokban. De épp azt tanultjuk, hogy minden helyzetben merjünk kiállni magunkért, merjük magunkat választani, akkor is, ha ez másoknak nem tetszik, ha ezért önzőnek tartanak. Így futnak ki belőlünk a szolga-, mártír- és áldozatprogramok is. Mivel a Mars a továbblépés üzenetét is hordozza, elképzelhető, hogy valamiből tovább is kell majd lépnünk, ami a február 24-i előre indulásával már sokkal könnyebben megvalósítható lesz akkor is, ha esetleg fájdalmas.
 
SzB

https://www.szantobrigitta.hu/

szantobrigittaholisztika@gmail.com

Az asztrozófiai elemzés nem minősül egészségügyi szakképesítéshez kötött pszichoterápiás gyakorlatnak, vagy terápiás tanácsadásnak, illetve nem minősül gyógyító vagy természetgyógyászati tevékenységnek.

Adatkezelési szabályzat

<->