Hát nem úgy, ahogy általában tesszük.
Többször írtam már róla, de ismét nagyon aktuális téma.
Egy ember valódi szándéka akkor mutatkozik meg, amikor már nincs érdekében jóban lenni velünk (ez persze fordítva is igaz).
A csenddel verés, a megbeszélés nélküli eltűnés, az FB-ismerősök közül magyarázat nélküli letörlés, a játszmázás stb. a passzív agresszió körébe tartozó mintázatok és senkinek nem kötelessége elviselni.
“Felnőtt” emberekként ideje volna más módszereket választanunk, hogy lezárjuk a nem működő kapcsolatainkat, főképp ha még spirituális úton járóknak is hisszük magunkat.

Ezek mind - mind gyerekes, sértett, sérült, kisóvodás, éretlen reakciók, amikkel mélységeiben foglalkoznunk kellene.
Aki a kapcsolat végén nem őszinte, a kapcsolat során sem volt az. Akinek helyén van a szíve, pontosan érzi és érti, miről írok.
A végén derül csak ki, a kapcsolatnak mi volt a valódi szándéka, bennünket szerettek, ránk voltak kíváncsiak, velünk akartak kapcsolódni, vagy azokkal az előnyökkel, javakkal, lehetőségekkel, amit nyújtunk?! Amikor nem tiszta a szándék, a befejezés sem méltó, legalábbis én ezeket tapasztaltam eddigi életem során. 

Ahogy kapcsolatainkat befejezzük, azokkal a kódokkal indítjuk az újakat, miért csodálkozunk, ha az új kapcsolatok is rövid időn belül terheltek lesznek?
SzB
https://hu.pinterest.com/pin/474707616990112941/