Visszatérő álmok, vagy visszatérő csalódások

Visszatérő álmok, vagy visszatérő csalódások

Napról napra egyre erősödik az esztendő egyik legjelentősebb kapcsolódása, mely Neptunusz és Jupiter között jön létre, uralmi jegyben és uralmi csillagzatban, a Halakban.

Az együttállás április 12-én lesz egzakt (16:42), de már hetek óta ebben az energiamezőben vagyunk.

Többen írtok arról, hogy hatalmas csalódásokat éltek meg az elmúlt napokban, melyek miatt eluralkodott rajtatok a félelem, nem látjátok a kiutat, minden összezavarodott benn és kinn.

Itt hívom fel a figyelmet arra, hogy ami jelenleg a mélylélekben van, elsősorban mélytudati szinteken, az kezdett el kiterjedni, növekedni, kicsiben és nagyban, egyéni és kollektív szinteken egyaránt. Ha valaki eddig illúziókat kergetett, mert valamiért nem mert szembenézni önmagával, kapcsolataival, egyéb élethelyzeteivel, azoknál ez az illúzió növekszik tovább és bizony a későbbiekben ennek az eredménye nagy csalódás is lehet (én szóltam)

Jupiter - Neptunusz együttállás a múltból visszatérő, ismétlődő, mély lelki szinteket megérintő helyzetekre - kapcsolatokra - egyéb dolgokra hívja fel a figyelmet, van aki lezárásban, van aki visszatérésben, van aki ismétlődésben éli mindezt és ugyanez történik kollektív szinteken is.

Érdemes figyelni a függőségeinkre, mitől - kitől függ az életünk, a jólétünk, a jókedvünk, az egész-ségünk, a munkánk stb. Ugyanis ezeket kellene elkezdeni KIOLDANI!

Olyan láthatatlan láncokat, kötéseket, szálakat, melyek benn tartanak a karmikus körforgásban és melyek újra és újra csalódásokhoz vezetnek. Ehhez persze az az első, hogy felismerjük, mitől - kitől FÜGGÜNK.

Aki függ, az nem szabad, és aki nem szabad, nem tud önazonos életet élni, bármilyen spirituális tanfolyamot is végez, bármennyit is meditál, bármilyen tanítókat is követ, nem tud önazonossá válni. Ahhoz először fel kell tudni ismerni, majd el kell tudni engedni a függéseket - függőségeket.

SzB

https://www.szantobrigitta.hu/

szantobrigittaholisztika@gmail.com

Az asztrozófiai elemzés nem minősül egészségügyi szakképesítéshez kötött pszichoterápiás gyakorlatnak, vagy terápiás tanácsadásnak, illetve nem minősül gyógyító vagy természetgyógyászati tevékenységnek.

Adatkezelési szabályzat

<->