Április végének és május elejének legfőbb üzenete a Vénuszhoz kapcsolódik, aki február 4-e után ismét eléri a Kos 0. fokát, ami egyfajta új kezdetet szimbolizál (egzakt április 30-án szerdán, magyar idő szerint 19:15). Elsősorban nőiségünkben, kapcsolatainkban, termékenységünkben fejezünk be egy nagy ciklust, aminek a következő állomásához érkezünk, hisz Vénusz a jegyváltást követően azonnal Neptunusszal találkozik (egzakt május 2-án).
Február 1-én és március 27-én már álltak együtt, de akkor még a Halak jegyének utolsó fokán, így a mi emberöltőnkben most először találkoznak a Kos jegyének elején.
Olyan ez, mint amikor a KEZDET ÉS A VÉG találkozik egymással, mintha összeérne bennünk az út maga. 

Az elmúlt hónapok, elsősorban kapcsolati tanításai szerintem leginkább azt hívatott megmutatni, mennyire ÉRTÉKELJÜK magunkat, és ezen keresztül, mennyire engedjük, hogy szolgák, áldozatok, kihasználhatók legyünk. Bizony kellenek a KERETEK, kellenek a HATÁROK, ki kell tudnunk jelölni, mi az, ami belefér és mi az, ami nem fér bele egy kapcsolódásba, hogy úgy tudjunk működni, ahogy számunkra is emelő, ami túlmutat a tanult mintákon, a megfeleléseken, a megmentő - áldozat - elkövető szerepeken.
A Vénusz - Neptunusz találkozása a Kos jegyében egyfajta ideológiai változást is hozhat, egyfajta felébredést a kapcsolati illúziók világából. A múltba visszaúszó halacska érintettsége okán azonban lehetnek ismétlődések és visszatérések is, ideje van felismerni, mit szeretnénk és mit nem szeretnénk újra és újra ismételni, mert már megtanultuk a leckét.

Minden múltbéli tapasztalat aranyat ér, hisz ezeken keresztül válunk le az értékes ill. az értéktelen dolgokról, kapcsolatokról, működésekről, rajtunk múlik, hogy visszaengedjük-e azt, amiről régesrég kiderült már, hogy nem méltó, vagy sem?!
Spirituális értelemben is egyfajta új kezdetben vagyunk, az elmúlt évtizedek spirituális jelensége is korszakváltásban van, az ideologizált, illúziókra, függőségekre épülő működések, kapcsolódások, hitrendszerek, közösségek stb. nem biztos, hogy már életképesek, nem biztos, hogy valós megoldásokat nyújtanak.
SzB
Kép forrása: https://hu.pinterest.com/pin/211174978156071/