_optimized.jpg)
Annyira megszoktuk, hogy álarcok, szerepek, megfelelések, hazugságok, felszínesség, külsőségek, a tökéletesség látszata stb. alapján éljük az életünket és a kapcsolatainkat, hogy azonnal problémának érezzük, ha valakiről kiderül, hogy nem olyan, amilyennek hittük, vagy amilyennek szerintünk lennie kellene. 
Tehát azért csalódni valakiben, mert nem olyan, amilyennek elképzeltük, sokkal inkább rólunk szól, mint a másikról. Talán azon is érdemes lehet elgondolkodni, miért ruházunk fel másokat olyan tulajdonságokkal, amikkel nem rendelkeznek, miért akadunk ki, ha valaki nem hazudik, vagy nem bújik a megszokott álarcok mögé, nem úgy viselkedik, mint amit elvárnak tőle, nem azt képviseli, ami szerintünk helyes stb., miért hisszük pl. azt, hogy nekünk és a másiknak sincs árnyéka, vakfoltja, elakadása, feldolgozatlan sérülése stb., és ha kiderül, hogy van, akkor miért ítélkezünk felette, ahelyett hogy együttéreznénk vele, hogy ő is csak ember?!
Amikor egyik oldalon szélsőségesen felmagasztalunk, másik oldalon pedig szélsőségesen sárba taszítunk valakit, nem a valóságot látjuk, szinte törvényszerű, hogy csalódni fogunk és ez sokkal inkább rólunk szól, mint a másikról, a saját plútói szélsőségeink kivetüléséről.
SzB
Fotó forrása: https://hu.pinterest.com/pin/20407004553836552/