Elengedés

Elengedés

Vannak időszakok, amikor könnyebb elengedni dolgokat, minőségeket, szokásokat, mintákat, terheket, mint máskor. Vénusz hajnalban belépett a Rák állatövi jegybe és Nimród elengedő kezénél járva tanító módon kapcsolódik a Szaturnusz - Neptunusz együttálláshoz (egzakt augusztus 1., délután). Ez a pár nap elsősorban a múlt, az örökölt és ismételt kapcsolati - női minták, a terméketlen dolgok elengedésének kedvez, enélkül nem tudunk továbblépni, talán mindenki érzi ezt valamilyen formában.
Retrográd Merkúrt pedig beérte a Nap az Oroszlán jegyében, így az előre kigondolt ötleteink cselekvő megvalósításának az ideje kezdődik, bár augusztus 11-ig lehetnek még módosítások, változtatások.
 
Egyébként augusztus hónapja elképesztő lehetőségeket tartogat az új dolgok elindítására, a továbblépésre, amiről fogok majd részletesen is írni. Elsősorban augusztus 7-től gyorsulnak majd fel a lehetőségek, az augusztus 9-i TeliHold elképesztően erős lesz, augusztus 11-én Merkúr is előre indul, augusztus 11-13. között pedig nagyon komoly égi támogatásnak, nagyon szerencsés napoknak is örülhetünk, hogy meglépjük, megvalósítsuk mindazt, amiért már nagyon régóta dolgozunk, illetve augusztus vége is nagyon támogatott időszak, ha változtatni szeretnénk a dolgainkon. ⯑
 
Először azonban el kellene engedni még azokat a múltbéli működéseket, béklyókat, mintákat, kapcsolati sémákat, amik akadályoznak a szintlépésben. Ha az alvásunk minősége nem túl jó, többször felébredünk, virrasztunk ill. nehezebben alszunk vissza, teljesen rendben van.
 
Annyi minden történik most égen és földön, belül és kívül egyaránt, hogy majd később fogjuk tudni kipihenni az idei nyarat. ⯑ Hajrá mindenkinek!
 
SzB
 

https://www.szantobrigitta.hu/

szantobrigittaholisztika@gmail.com

Az asztrozófiai elemzés nem minősül egészségügyi szakképesítéshez kötött pszichoterápiás gyakorlatnak, vagy terápiás tanácsadásnak, illetve nem minősül gyógyító vagy természetgyógyászati tevékenységnek.

Adatkezelési szabályzat

<->