Felbomló együttműködések

Felbomló együttműködések

Ahogy a TeliHoldas írásban is utaltam már rá, a Mars - Junó együttállás a Nyilas jegyében napról napra közelebb kerül a korszakzárást is szimbolizáló Szaturnuszi, majd Neptunuszi kvadráthoz (előbbi december 8-9-én, utóbbi december 14-én pontosul be).
Talán sokan érzitek, hogy régi együttműködések - szövetségek felbomlása zajlik, egyéni és társadalami szinten is.
Ugyanabban a régi formában már nem tudnak életben maradni.
Minden régi minta szerinti kapcsolódás, mely partnerségen, szövetségen, együttműködésen alapult, meg akar újulni, vagy ha nem tud, le fog záródni. Igaz ez házasságokra, szerelemre, párkapcsolatokra, barátságokra, családi és kollegális kapcsolatokra, minden olyan kapcsolódásra, aminek az alapja a kölcsönös együttműködés, vagy legalábbis annak kellene lennie. ⯑
 
Azok az együttműködések, melyekben egyik vagy másik szereplő nem akar felelősséget vállalni, eleve a lezárás fázisába érkeztek.
 
Azok az együttműködések, ahol egyik vagy másik szereplő jól akar járni, a másik erőforrásait akarja kihasználni, de semmilyen áldozatot nem hoz a közös célért, ugyancsak a végnapjait élik.
 
A szövetség, mint kapcsolati forma is átmegy a nagy korszakváltás dinamikáján. Kölcsönös felelősségvállalás nélkül egyetlen partnerség sem tud már életben maradni.
 
Sokan ezekben a hetekben, hónapokban tanulják a felelősségvállalást, mások pedig épp azt tanulják, hogy mások helyett ne vállaljanak felelősséget, ne engedjék, hogy kihasználják, terheljék, lehúzzák őket azzal, ami nem is az ő feladatuk. ⯑
 
Nyugodtan add vissza a felelősséget akkor is, ha ez a másiknak nem tetszik, ha megszokta, hogy helyette mások viselik azt.
 
SzB
 
 
✨✨✨
Szeretettel várlak a 2026. január 2-i Újévi Gong hangfürdő és meditációs programra:
 
✨Az oldal teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Az írások csak pontos hivatkozással és szerzői névvel terjeszthetők.✨

https://www.szantobrigitta.hu/

szantobrigittaholisztika@gmail.com

Az asztrozófiai elemzés nem minősül egészségügyi szakképesítéshez kötött pszichoterápiás gyakorlatnak, vagy terápiás tanácsadásnak, illetve nem minősül gyógyító vagy természetgyógyászati tevékenységnek.

Adatkezelési szabályzat

<->